| Menü |
|
|
|
|
|
|
Közlemények - 2007. 08. 27. |
Székesfehérváron lesz a regionális központja a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatalnak |
Székesfehérváron lesz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal Közép-dunántúli Regionális Központja. Az előkészítésben résztvevő szakminiszterrel az elmúlt hetekben Warvasovszky Tihamér Székesfehérvár polgármestere többször egyeztetett. A Polgármesteri Hivatal közleményében adta hírül, hogy a döntés méltó elismerése az itt működő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület munkájának.
Székesfehérvár Önkormányzata eddig is fontosnak tartotta a fogyasztóvédelem kérdését és hosszú évek óta segíti az itteni civilszervezet működését. Több kiadvány, konferencia és a Fogyasztók napja rendezvénye is mutatja a közös munka eredményét.
A szeptember elsejétől működő Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság célja, hogy egységesebb és hatékonyabb feladatellátással szolgálja a fogyasztók érdekeit. A szervezet a közigazgatási hivatalokból kiváló fogyasztóvédelmi felügyelőségekből és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségből alakul meg.
|
| |