Az irgalmasság hallatán az embereknek talán az jut elsősorban az eszükbe, hogy Isten megbocsát, mert irgalmas. És ez igaz. Isten minden bűnt megbocsát amit ember elkövet, ha megbánja és azt jóvá akarja tenni, de a megbánás feltétele annak, hogy az isteni irgalom működésbe lépjen. Ezt sokszor elfelejtjük, nem gondolunk arra, hogy a hibát nekünk kell mindenekelőtt jóvá tennünk. Meg nem történtté tenni persze nem tudjuk azt, amit elrontottunk, de tudunk sok jót is tenni, a szomorúság mellé örömet szerezni. És ez hogyan jutott el az emberekhez? Beszéltünk erről a templomokban, de emellett szent kapukat is nyitottunk, ami nagyon szép szimbólum. Jelzi azt, hogy átmegyek egy kapun, valahova belépek, fölismeréshez jutok, eljutok oda, hogy felismerem, nekem mit kell tennem és mit tesz Isten értem és a másik emberért, akivel konfliktusom támadt. Örömmel láttam, hogy az emberek tudatosan mentek át, akár többször is ezeken a kapukon, átélve ezt a belső változást - hogy valamin át kell lépnem, nem maradhatok ott, ahol vagyok. El kell indulnom. Keresztül kell jutnom önmagam megszokottságain, megrögzöttségein, eddigi beidegződéseken. Szabaddá kell tennem magamat valami egészen új befogadására.

A fiatalokról igen összetett a kép. Nagy örömmel látom azokat a fiatalokat, és szép számmal vannak ilyenek, akik elkötelezettek családjuk, emberi és lelki értékek, a hit, az egyházuk iránt. Látok közöttük olyanokat, akik az egyházi tanítás szerint élik meg szerelmüket, kapcsolataikat és nem szégyellik ezt megvallva kiállni az emberek elé. Örömmel tapasztalom, hogy a társadalom többségi része fontosnak tartja az egyházi nevelést, a hit ismeretét, így egyre több család íratja gyermekét egyházi iskolába. A fiataloknak azonban valóban van egy másik csoportja, akiknek én is úgy látom, hogy üres az életfelfogása, nincs valódi célja az életüknek, amiért lelkesednének, amiért küzdenének. Sem a hitet nem ismerik, sem az egyházat, amiről gyakran negatív információt kapnak a különböző médiákon keresztül. Nincsenek eszményeik, minden esetleges számukra, ezért sokan élnek boldogtalanul, és hogy pótolják az űrt, különféle pótszereket, póteszközöket, pótalkalmakat keresnek maguknak. A nem igazi értékrend azonban mindannyiszor csalódást okoz nekik, és ebbe a spirálba kerülve egyre mélyebbre jutnak. Nekünk az a dolgunk, hogy próbáljuk megmutatni ezeknek a fiataloknak a másik élet örömét. Próbáljunk utat mutatni számukra, hogy tudjanak változtatni életükön. Ne elégedjenek meg azzal, hogy csak pillanatnyi célokat tűznek maguk elé, hogy csak a mának élnek, hogy csak a maguk hogyléte izgassa őket, hanem tudjanak, akarjanak egy magasztosabb életcélt maguk elé tűzni és ezt megvalósítva találják meg valódi boldogságukat. A teljes élet így születik meg. Kaszap István életében is így volt. Küzdött önmagával, eszményeket tűzött maga elé, ehhez keresett erőforrásokat, amelyek mindennapi életében támaszok voltak. Ezt megtalálta vallásában, imádságában és így tudott kiemelkedni abból a hétköznapiságból, ami korábban őt is jellemezte. Amikor rátalált az igazi eszményekre, akkor kezdett önmagává válni és lett példaképe a fiataloknak. Nagyon örültem annak, hogy a várossal összefogva a jubileumi évben emléktáblát tudtunk állítani Kaszap István egykori iskolája falán, több száz fiatal jelenlétében. Ez az emléktábla is hirdeti, hogy a „Van célom!” – jelmondat fölismerhető és elérhető minden fiatal számára.  

Az emberek nagyobb figyelemmel fordulnak Karácsony előtt a szükséget szenvedők felé. A Magyar Katolikus Karitász elnökeként mit tapasztal, változott a rászorulók aránya az elmúlt évekhez képest? 

A Magyar Katolikus Karitász arra törekszik, hogy a szegények mellé álljon, a rászorultságnak azonban nemcsak különböző fokozatai, de különböző körei is vannak. A társadalom küszködik az elöregedés jelenségével, ami azt jelenti, hogy sok ember él magányosan, vagy tölti napja nagy részét egyedül. Ezek az emberek rászorulnak arra, hogy valaki meghallgassa őket, legyen valaki aki szereti, törődik velük. Ennek a problémának a megoldását vállalják át a karitász önkéntesei, akik plébániákon szerveződve látogatják az idős és magányos embereket - nem megoldva minden problémájukat, de jelen vannak életükben. Sokféle módja van ezen túl is a gondoskodásunknak. Segítünk a kórházakban, a börtönök, a családi házakban élőknek vetőmagot, háziállatot osztunk, ezzel is tudjuk könnyíteni életüket. Szervezünk gyümölcsakciókat, mert sokan azt is nélkülözik, szeptemberben a beiskolázást támogatjuk, nyaraltatások alkalmával pedig több ezer gyermeket, családot részesítünk élményben, biztosítunk nekik minőségi táplálkozást az üdülés időszakában. Az idei téli hidegben is osztunk kályhákat és tűzifát, élelmiszersegélyt, vagy szükség esetén pénzadományt. Advent kiemelt időszak a gondoskodásban, de természetesen a karitásznak sincs végtelen lehetősége. Aszerint tudunk segíteni, ahogyan nekünk segítenek a jószándékú emberek. Sokan vannak, akik rászorulnak a szeretetre, a gondoskodásra, és nekünk is öröm az, ha bárkinek a problémáját ezekből az adományokból meg tudjuk oldani.

Székesfehérváron az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy az egyházmegye püspöke egyre nagyobb hangsúllyal van jelen a város közéletében, vagyis felkínálja és felmutatja a keresztény értékeket ezen a szinten is...

Az egyház küldetése a világhoz szól. Időről-időre felerősödnek olyan hangok, hogy az egyház ne szóljon bele a közéletbe, a politikába, a világi életébe, maradjon a templom falain belül és ott imádkozzon, de akik ezt mondják, nem értik az egyház szerepét és küldetését. Természetes, hogy a politikába nem akarunk beleszólni, ezt rendezzék a politikusok. A közéletben azonban már van szerepe az egyháznak, mert ott erkölcsről, családi életről, egyéni boldogságról és hitem szerint örökéletről is szó van. Nem mindegy, hogy az emberek mit tartanak jónak és mit rossznak, mit igaznak és mit hamisnak. Fontos, hogy az egyház elmondhassa a maga 2000 év alatt felépített - itt Magyarországon 1000 éve -, hirdetett, csiszolt és gazdagított társadalmi tanítását. Ezt a katolikus társadalmi tanítást próbálom képviselni és ennek próbálok hangot adni akkor, amikor erre módom és lehetőségem van. Én örömmel veszem azokat az alkalmakat, amikor lehetőségeket kapok erre, abban a meggyőződésben, hogy ez nem egyházi propaganda, hanem egy tanítás, aminek célja az emberek közösségének és azon belül az egyes emberek életének szebbé, boldogabbá, teljesebbé tétele.

Oktatás, beteggondozás, szociális munka, roma emberek felzárkóztatása, szenvedélybetegegségek – néhány azon területek közül, amelyet felvállal az egyház...

Nagy örömmel végezzük ezeket a szolgálatokat. A RÉV szolgálat kiemelkedő szaktudását kínálja fel a szenvedélybetegek számára, a Magyar Katolikus Karitász pedig egyik kiemelt feladatának tartja a lemaradt romacsaládok felzárkóztatását. Ugyanígy fontos számunkra, hogy Maroshegyen megnyitottuk a Szent Kristóf Házat, ahol fogyatékkal élő fiatalok találnak otthont és munkalehetőséget, életüknek új célt, kibontakozást. Így tartjuk fenn évek óta a LEA Otthont, ahol a veszélyben lévő anyák gyermekeikkel tudnak átmenetileg oltalmat találni, amíg rendezik életüket az újrakezdéshez. A Katolikus Szeretetszolgálat által is több intézményt tartunk fenn, ahol idős, ápolásra szoruló emberek lelnek otthonra, kapnak szakszerű gondozást, vagy fogadnak be folyamatos felügyeletre szoruló betegeket, akik mellett családtagjaik napi munkájuk miatt nem lehetnek jelen. Évről-évre többen jelentkeznek egyházi iskoláinkba is, mert a szülők látják, hogy nemcsak magas színvonalon tanítanak pedagógusaink - oktatásunk színvonala országos versenyeken elért eredményekben mérhető -, de hatékony a valláserkölcsi alapra épülő nevelésünk is, ami a gyermekeknek egész életükre szóló alapot ad. A katolikus egyháznak ezek a szolgálatai az egész országban működnek, de eltérő módon és arányban. 
Talán a város és az egyház közötti összefogás legmeghatározóbb példája idén a bazilika felújítása volt.

 

Hálás vagyok a kormányzatnak és az önkormányzatnak, akik azonnal támogatásunkra siettek a bajban, amikor leomlott a bazilika tetőszerkezete. Segítettek azonban híveink, különböző intézmények és magánszemélyek is, ezzel a széleskörű összefogásával jött létre az a felújítás, amely nyomán a város egyik legszebb részévé vált mára a bazilika és annak környéke. A téren valamennyi egyházi ingatlant felújítottuk, úgy érzem, ezzel nagyon kellemes környezet alakult ki a város szívében. Köszönöm az önkormányzatnak, hogy megértették ennek a munkának a sürgősségét és felújítási programjukat megváltoztatva, azt a bazilikánál folyó munkához igazították. A munka még nem fejeződött be, remény van arra, hogy a közeli jövőben befejeződik az altemplom felújítása is. Az állványerdő jelzi, hogy a bazilikában jelenleg is folyik a régészeti-restaurátori kutatás. Ennek az a célja, hogy pontosan lássuk, milyen lehetett eredeti állapotában székesegyházunk, és mi az, amit ebből visszaállíthatunk. A két oldalkápolnában sok értékes leletet találtunk, ezeket egyelőre visszatemettük konzerválás céljából. Született egy terv arról is, hogy a bazilika előtti négykaréjos templomot bemutatjuk, erről a döntést azonban az önkormányzat hozza meg. Örülök annak, hogy partnerként tudunk gondolkodni ebben a kérdésben ideológiai közösség nélkül is, a közgyűlés minden tagjával. Mindenki támogatja, hogy a bazilika olyan kincs, ami nem csak a vallásos embereké, hanem a kultúrát szerető és tisztelő emberek közös értéke, minden magyaré, az ország meghatározó műemléke.  Bízom abban, hogy eljön az az idő, amikor nem kerül ki az iskolából egyetlen fiatal sem a nélkül, hogy ne töltene el legalább egy napot Székesfehérváron, megismerve a szentistváni templom történetét, Fehérvár és a magyarság történelmének dicsőséges és jelentős korszakát. 
 

Ennek az esztendőnek sajátos adventi üzenetét fogalmaztam meg itt Székesfehérváron. El kell döntenünk, hogy mit várunk a karácsonytól. Akarunk az esztendő egy napján egy szép ünnepet, amikor karácsonyfát díszítünk, ünnepi vacsorát teszünk az asztalra, megköszöntjük egymást és szeretetben vagyunk együtt, de csak egyetlen napra. Mindig értetlenül állok, amikor karácsonyfákat látok az ünnep utáni napon az utcára kidobva, mert csak díszlet volt, ami a karácsony elmúltával már nem kell. A karácsony nem ez. A karácsony lényege, hogy a mi egész életünk legyen fényes - minden emberi kapcsolatunk, minden törekvésünk. Tehát egy időtálló ünnepről van szó. Egyetlen nap helyett az egész életünket kell szebbé és teljessé tenni. Tudjunk ezért türelmesek lenni, megértőbbek, kedvesebbek egymással. Próbáljunk többet mosolyogni, többet meghallgatni, vigasztaló szót szólni, próbáljuk meg kapcsolatainkat javítani, több szeretettel teljessé tenni. Az embernek ehhez szüksége van arra az erőre, amit a hitből, a karácsonyi történetből merít, ami a Jóisten szeretetének a megtapasztalása. Én azt szeretném, hogy a karácsony ne egyetlen napos ünnep legyen az idén, ne egy kiemelt nap az esztendő 365 napjából, hanem legyen ez olyan esemény, ami az egész életünket tudja egy magasabb erkölcsi, emberi szintre emelni és tudja gazdagabbá tenni szívünket és lelkünket.