Valamikor régen a németek lakta területeken Katalin-napkor vagy Borbála napján vízbe tett ágak általában karácsonyra zöldültek ki, és a hosszú éjszakák komor hangulatában az életerő jelképévé váltak. Az emberi hajlékok melegében rügyeztetett termőágak utóda a karácsonyfa.

A karácsonyfa-állítás szokása protestáns, evangélikus gyakorlatból ered, és a Rajna felső szakaszának vidékén alakult ki a XVI-XVII. században. A XVI. századi Elzász erdészeinek szóló utasításokból kiderül, hogy városi polgárok és céhtagok az erdőkben karácsonyi "májusfákat" vágtak. A rendeletek megszabták, hogy egy polgár csak egy fát vághatott ki, és ez nem lehetett 3 lábnál magasabb. Később rendeletekben tiltották meg a fenyőfák kivágását, de a szokás terjedését már nem tudták meggátolni. A XVIII. század első felében a szászországi Zittauban annyi feldíszített gyertyás karácsonyfát állítottak, ahány megajándékozott személy volt a családban.

Karácsonyfa az irodalomban

 A karácsonyfának német nyelvterületen való gyors elterjedéséhez bizonyára Goethe is hozzájárult, aki a Werther szerelme és halála című, 1774-ben Lipcsében megjelent levélregényében így ír róla: "... Werther arról beszélt, hogy mennyire fognak örülni a kicsikék, és arról az időről, amikor egy-egy váratlan ajtónyílás és a gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklő fa paradicsomi boldogságba ragadja a lelket."

 Berlinben a XIX. század első évtizedeiben kezdtek karácsonyfát állítani. Innen jutott el Bécsbe, ahol az arisztokrata- és művészkörökben gyorsan elterjedt. A század közepén már a legszegényebb bécsi családok sem ünnepeltek karácsonyfa nélkül. Érdekes adat, hogy amikor 1860 karácsonyakor Erzsébet királyné Madeira szigetén volt gyógykezelésen, Ferenc József e távoli helyre is küldött neki feldíszített fenyőfát. A német területen kialakult szokás egész Európában elterjedt, kivándorlók révén a tengerentúli területekre is eljutott. 
 
"Christkindl" a németeknél a Bakonyban

 A Bakony vidék német nemzetiségek lakta falvaiban az ünnepek kapcsán még ma is előkerülnek a "christkindli" játékai. Igen sok variációja született, Magyarpolányban és környékén például József is szereplője a dramaturgiának, míg másutt József hiánya a jellemző. Helyette pásztorok vagy éppen a gonoszt megszemélyesítő alak vesz részt a játékban.

 Tótvázsonyban a szereplők közt van nagyangyal, 2-6 kisangyal, az istállós angyal, Mária, Jézuska, 2 pásztor. Régen a fehér gatyába, fehér ingbe, fekete mellénybe és fekete rozmaringos felszalagozott kalapba öltözött pásztorokat is lányok személyesítették meg. Eszközként egy rozmaringcsokorral és szalagokkal díszített botot vittek. A többi szereplő 3-4 fehér rakott szoknyát viselt, rakott fehér kötényt sok színes szalaggal, fehér blúzt színes masnikkal a karon, szalagokkal, szentképekkel díszített szívvel a mellrészen, többsoros gyöngy sorral a nyakban, rozmaringkoronával a sok ágba font és feltűzött hajban. A nagyangyal egy almába tűzött apró színes masnikkal díszített rozmaring ágat vitt, a kisangyalok gyertyát és csengőt, az istállós angyal jászlat, Mária bölcsőt babával, a Jézuska egy több ágból font virgácsot.