A fehérvári otthonokban már a XIX. század végén volt karácsonyfa, bár a legszegényebbeknek csak „üres karácsonyfa”, cserépbe állított fenyőág jutott. Székesfehérváron a  huszadik század első éveitől már nagy keletje volt a fenyőfáknak, amelyeket a piacon, előbb a Városház téren, majd a két világháború között a Ponty vendéglő előtt, a Mária-képnél (ma Piac tér) árusították.

Lukács László elmesélte, hogy Fejér megyében a karácsonyfa első megjelenési formája a mestergerendára csúcsánál fogva felakasztott kis méretű fa volt. A Vértesben és a Bakonyban jellemző volt, hogy borókafenyőt vágtak ki, és azt díszítették fel. Felsőváros parasztpolgárságánál az 1930-as években a karácsonyfa még a szoba gerendáján lógott, és ezüstpapírba csomagolt dió, házi készítésű szaloncukor került az ágakra.

 A huszadik század elején a palotavárosi gyerekek úgy tartották, hogy a karácsonyfát a Jézuska hozza, és az angyalok díszítik. Természetesen a valóságban a szülők titokban tették fel a díszeket a fenyőre. A szaloncukrot sokan, főleg a szerényebb körülmények között élők, maguk főzték. Dióval, kakaóval ízesítették. Még melegen felszeletelték és papírba csomagolva felakasztották az ágakra. Aki megtehette, vásárolhatott még a ferencesek temploma előtti mézeskalácsos, vagy más néven siflisátorban mézesbábból készített Jézuskát, Máriát, bölcsőt, lovat vagy éppenséggel babát.

 

Fehérváron az 1900-as évek elején karácsonykor csak a belvárosi, módosabb polgárok gyerekei kaptak ajándékot. A korabeli források arról tanúskodnak, hogy a fa alatt nemcsak babákat és hintalovakat, hanem fügét, narancsot és szentjánoskenyeret is találtak a legkisebbek. A külvárosi jobb módú parasztcsaládoknál csak később, a II. világháború előtt ajándékozták meg a gyerekeket.